The Future~2

Szomj

Összekulcsolt kezekkel sétálunk az utcán. Mondanám, hogy nem vagyok zavarban, de akkor hazudnék. Egyszer balra fordul, aztán kettőt jobbra… Nem tudom, hogyan tájékozódik, de magabiztosnak tűnik.
Ahogy az arcát nézem, csak még jobban a fejembe száll a vér. Nagyon… szép, ha lehet ilyet mondani egy fiúra.
Észreveszi, hogy bámulom, s felém kapja a fejét.
- Mi az?- mosolyogva szegezi nekem a kérdést. Gyorsan elfordítom róla a tekintetemet. Nem tudnám tovább nézni. Még a végén a nyálamat csorgatni fogom rá, vagy mi?
- Csak… gondolkodtam- suttogom erőtlenül. Nagyon száraz a szám. Tényleg kéne egy kis víz. – Hogy hívnak?
Elengedi a kezemet és felém fordulva enyhén meghajol.
- Zhang Yi Xing. Benned kit tisztelhetek?
- Kim Joon Myun- viszonzom gesztusát.
Újra megragadja a kezemet és lassan folytatjuk utunkat. Csendben és meghitten. Ha valaki kívülről nézne minket, nem is gondolná, hogy csak pár órája találkoztunk.

---

- Mikor érünk már oda? Még mennyi idő? Nem mehetnénk gyorsabban? Már nem bírom! Ki akarsz nyírni? Hová viszel egyáltalán?- nyafogok fél óra elteltével. Még mindig csak megyünk és megyünk. Mikor van már vége ennek a labirintusnak?
- Na idefigyelj, Joonie! Nem akarom egész úton a nyafogásodat hallgatni. Ha engedted volna, hogy begyógyítsam azt a sebet az arcodon, most nem állnánk itt!
- Mi az, hogy Joonie? Ki engedte ezt meg neked? Senki nem hív így!- idegesen megállok és nagyot dobbantok a lábammal.
- Akkor hogyan hívjam őfelségét?- csípőjére teszi a kezeit, úgy néz mélyen a szemebe.
- Suho- jelentem ki fenntartva az orromat. – Mindenki így szólít.
Megforgatja a szemeit és direkt másfelé kezd el nézni.
- Haragszol?- bánatosan lebiggyesztem alsó ajkam. A tekintetét keresem, de azért sem néz rám. Mivel bántottam meg? Csak hirtelen reagáltam. Tudhatná, hogy nem lehet irányítani! A vizet uralom. Olyan is vagyok, mint a víz! Annyira nyilvánvaló…
- Nem akartam, bocsánat. Nem tudom, miért haragszol, de sajnálom- hangom meggyötört és gyenge. Mindenem remeg, a lábamon is alig állok.
Továbbra sem néz rám. Bámul maga elé, mintha fel se fogná, mi történik körülötte. Lépek egyet felé, de olyannyira megszédülök, hogy majdnem fel is borulok. Szerencsére időben megtalálom az egyensúlyom. Még egy lépést teszek felé. Újra jön a szédülés, amit már nem tudok leküzdeni. Óriási fájdalom nyilall a szívembe és a tüdőmbe. Ködös tekintettel rogyok le a földre, megszorítva a kezét. Egy pillanatig érzek magamban erőt, de aztán megint semmi. Ismerős, zsibbadó érzés. Megmozdulni sem tudok. Görcsösen fogom a kezét. Nem látom az arcát, de érzem, hogy lehajolt hozzám. Tekintete szinte áttöri a koponyámat. Rászorít a kézfejemre, majd államnál fogva felemeli a fejemet.
Ahogyan tiszta tekintetébe nézek, elfog a félelem. Nem tőle félek, hanem a jövőtől. Hogy mi fog vele történni, hogy nem tehetek ellene semmit. Sajnálom, hogy ez a sorsa, a jövője. Meg szeretném védeni. Nem tett semmi rosszat! Nem tud semmit. Ő ártatlan, és mégis…
- Annyira sajnálom- halkan suttogom a nyakába a szavakat és hagyok végiggördülni az arcomon egy magányos könnycseppet. Erőtlenül zuhanok a karjaiba.

---

Arra kelek, hogy valami embertelenül fáj a fejem. Azonnal a halántékomhoz kapom a kezemet. Valami vizeset érzek. Nedves, párás, hideg. Leemelem a homlokomról s az orromhoz nyomom. Mélyet szippantok az ismerős illatból. Megrészegít.
Eddig lehunyt szemeim kipattannak. Innentől már mindegy mi történik. Nem vagyok önmagam… Megint érzem a jóleső zsibbadást, amint az erőm átveszi felettem az irányítást.
Felpattanok az ágyról, amin eddig feküdtem, és mintha eddig semmi bajom nem lett volna, ugrálok párat, hogy újra érezzem a lábaimat. Nem tudom mennyit feküdtem, de kipihentnek érzem magam. Az is lehet, hogy csak a szomjam, de már nem izgat. Az érzékeim vezetnek a színtelen folyadék felé, melyben csak én látom az erőt. Minden vízcsepp más és más. Nekem most a legjobb kell. Feltépem az ajtót és elképzelhetetlen gyorsasággal kezdek futni. Keresek. Nem is… Vadászok. A konyha felé a nappaliban megpillantom Yi Xinget. A teste furcsán színes. A víz, ami van benne. Tisztán látom. A vére a legjobb! A kékes szín gyorsan csörgedezik az ereiben, ahogy a szíve egyre gyorsabban pumpálja a vérét. Fél!
Egy pillanattal később már előtte állok. A sokktól meginduló könnyeit gyengéden csókolom le az arcáról. Isteni íze van a sós cseppeknek. Függő is lehetnék. Nyelvemet végighúzom a nyakán. Enyhén verejtékezik. Nagyon finom!
Enyhén ráharapok puha bőrére, kicsit megharapva azt, mintha ezzel ki tudnám szívni belőle a vérét.
Megragadom a tarkójánál, még közelebb húzva magamhoz. Puhán puszilok füle mögötti bőrfelületre, majd a fülébe sóhajtok, amitől ő is kiengedi eddig tüdejébe szorult levegőjét.
Győzelem ittas mosollyal harapok ezúttal kulcscsontjára, amitől egy jóleső nyögés szabadul fel a tüdejéből. Felnézek az arcára, mely gyönyörűen csillog könnyeitől. Tekintetét egyenesen az enyémbe fúrja. Szeme lila színben pompázik, de teljesen más árnyalat, mint legutóbb. Végignyalok arcán, majd egy puszit adok a szája sarkába. Újabb nyögés szakad fel belőle. Hangja közvetlenül a fülembe jut és ott hallom vissza újra és újra. Egy puszi landol a szája másik sarkában, miközben egyik kezemet lesimítom derekáról a csípőjére, majd fejét még jobban oldalra döntöm. Belecsókolok a sima bőrébe, majd szívogatni kezdem a bőrt, majd fogaimmal is végig karcolom. Többször végig nyalok az állán is. Gyenge sóhajai egyre csak vízhangoznak a fejemben. Ahogy hallom, hogy a nevemet nyögi maradék józan eszemet is elvesztve marok rá ajkaira.