Sebesen rohanva közelítettem meg a már távolodó
hajót. Nem érdekelt semmi és senki. Csak el akartam érni a hatalmas járművet,
hogy végre teljesíteni tudjam a küldetésem.
Már így is több nap késéssel küzdök, nem kell még, hogy ez az esély is elússzon… szó szerint.
Kapkodva szedtem a lábaimat. Egyik a másik után, egyre gyorsabban. Lélegzet vételeimet a minimumra csökkentettem, lépteimet megszaporáztam. A víz egyre jobban fodrozódott a lábam alatt, ahogy talpam gyengéden súrolta a felszínt. A hullámokból és a sós levegőből próbáltam erőt meríteni.
Már csak tíz méter… kilenc… nyolc…
Nagy hangzavart hallottam. A hajón egy kisebb tömeg gyűlt össze a korlátnál, és kétség sem fér hozzá, engem néztek.
Francba, francba, francba!
Gyorsan lebuktam a víz alá. Nagyon nem akartam ehhez a módszerhez folyamodni. Lassabb és sokkal nagyobb a rizikófaktor. Erősen rugaszkodtam el a legközelebbi áramlatról, majd egyet magam alá tereltem. Halak úszkáltak alattam. Nagyobbak és kisebbek egyaránt. Ahogy a nap gyengén átütött a vízfelszínen a sugarak néha megcsillantak egy-egy pikkelyen, gyönyörűen ragyogva. Nem mindennapi látvány, de nem volt idő csodálni. Vettem egy mély lélegzetet és még nagyobb erővel siklottam a víz alatt. A hajó elejéhez érve erőteljesen kilöktem magam a habok közül. Biztos lábakkal értem el a felszínt. Kicsit megkönnyebbültem.
Innen már gyerekjáték…
A fedélzeten megigazgattam a hajamat és kisimítottam a ruhámat, hogy ne legyen olyan gyűrött.
Hiszen ez mégiscsak egy luxushajó!
Felrohantam a lépcsőn a lakosztályok felé. A kis kabinokban nem volt számomra semmi érdekes. Pár ember szitkozódva utánam fordult, mikor nekik mentem, esetleg fellöktem őket. Nem érdekelt.
Nekem csak le kell adnom az iratokat!
A legfelső szinten magabiztosan elindultam balra és meg sem álltam a folyosó végéig. Még egyszer végigmértem az öltözékemet, majd kopogtattam. Pár perc múlva nyílt is az ajtó. Gondolkodás nélkül berontottam és meg sem álltam a teraszig. Hallottam magam mögött a halk suttogást, ami a szobában tartózkodóktól származott. Nem törődtem velük. Amint kiértem a kis erkélyre becsuktam magam mögött az ajtót. Lassan a tekintélyt parancsoló alakra pillantottam magam mellett. Szó nélkül odanyújtottam neki a papírokat, melyeket eddig féltve őriztem dzsekim belső zsebében. Lassan a kezében tartott iratokra nézett majd rám emelte a tekintetét. Szemében látni lehetett a csillogást, a reményt. Lágyan elmosolyodtam és bólintottam, mint egy válaszként a fel nem tett kérdésre, mely ott függött köztünk a levegőben.
- Megtaláltam őket…!
Már így is több nap késéssel küzdök, nem kell még, hogy ez az esély is elússzon… szó szerint.
Kapkodva szedtem a lábaimat. Egyik a másik után, egyre gyorsabban. Lélegzet vételeimet a minimumra csökkentettem, lépteimet megszaporáztam. A víz egyre jobban fodrozódott a lábam alatt, ahogy talpam gyengéden súrolta a felszínt. A hullámokból és a sós levegőből próbáltam erőt meríteni.
Már csak tíz méter… kilenc… nyolc…
Nagy hangzavart hallottam. A hajón egy kisebb tömeg gyűlt össze a korlátnál, és kétség sem fér hozzá, engem néztek.
Francba, francba, francba!
Gyorsan lebuktam a víz alá. Nagyon nem akartam ehhez a módszerhez folyamodni. Lassabb és sokkal nagyobb a rizikófaktor. Erősen rugaszkodtam el a legközelebbi áramlatról, majd egyet magam alá tereltem. Halak úszkáltak alattam. Nagyobbak és kisebbek egyaránt. Ahogy a nap gyengén átütött a vízfelszínen a sugarak néha megcsillantak egy-egy pikkelyen, gyönyörűen ragyogva. Nem mindennapi látvány, de nem volt idő csodálni. Vettem egy mély lélegzetet és még nagyobb erővel siklottam a víz alatt. A hajó elejéhez érve erőteljesen kilöktem magam a habok közül. Biztos lábakkal értem el a felszínt. Kicsit megkönnyebbültem.
Innen már gyerekjáték…
A fedélzeten megigazgattam a hajamat és kisimítottam a ruhámat, hogy ne legyen olyan gyűrött.
Hiszen ez mégiscsak egy luxushajó!
Felrohantam a lépcsőn a lakosztályok felé. A kis kabinokban nem volt számomra semmi érdekes. Pár ember szitkozódva utánam fordult, mikor nekik mentem, esetleg fellöktem őket. Nem érdekelt.
Nekem csak le kell adnom az iratokat!
A legfelső szinten magabiztosan elindultam balra és meg sem álltam a folyosó végéig. Még egyszer végigmértem az öltözékemet, majd kopogtattam. Pár perc múlva nyílt is az ajtó. Gondolkodás nélkül berontottam és meg sem álltam a teraszig. Hallottam magam mögött a halk suttogást, ami a szobában tartózkodóktól származott. Nem törődtem velük. Amint kiértem a kis erkélyre becsuktam magam mögött az ajtót. Lassan a tekintélyt parancsoló alakra pillantottam magam mellett. Szó nélkül odanyújtottam neki a papírokat, melyeket eddig féltve őriztem dzsekim belső zsebében. Lassan a kezében tartott iratokra nézett majd rám emelte a tekintetét. Szemében látni lehetett a csillogást, a reményt. Lágyan elmosolyodtam és bólintottam, mint egy válaszként a fel nem tett kérdésre, mely ott függött köztünk a levegőben.
- Megtaláltam őket…!
Hojaj, ez erdekesen indul, bar nekem tok termeszetfelettinek hat ez az egesz prologus. Nem tudom, hogy az-e, de nekem nagyon bejon. *-* Olvasom is tovabb. :)
VálaszTörlésKiri